Beülsz a dobok mögé, még a verőt sem fogod, de már érzed a nyakadnál a lüktetést, ami majd végig viszi az egész harmóniát.Ez egy mértéktelen eufória, felbecsülhetetlen érzés, ahogy kitisztulsz. Nincsenek gondok, a pattanások egymás után mintha sorba lennének állítva, fegyelmezetten.
Mégsem olyan, mint kéne... Hiányzik a lüktetésről az érzés. ... Egy csókban is ott a lüktetés és az érzés, a gondolatokban is ott a lüktetés és az érzés.... Olyan érzés ez .. mint nézni a faliórát. Egy üzenete van : az idő
Alkotni, alkotni, alkotni. De jó lenne.
De mégis forog a fejemben a kérdés, hogy miért olyan üres most a dob test, miért nincs benne hang?
Mert egy értelmetlen kérdésen jár a fejem? .. Miért gondolkozok ennyit? Miért gondolkozok Zenélés közben egyáltalán?
Túl sok ahhoz a kérdés, hogy megválaszolja akárki... Ezért kell egy kérdést találni .. és ha megvan a kérdés.. megvan a válasz.. ...
Nem fog felüluralkodni rajtam semmi! .. Többször nem!
Önmagam vagyok örökkön örökkön ámen!
Sokkal jobban érzem magam a maszkok nélkül : )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése